Kihasználtam a leárazások legvégét, és kibővítettem a tavaszi lakk készletemet. Pasztell színekből nem túl sok darabom van amúgy sem.
hétfő, március 31, 2014
péntek, március 28, 2014
Boyfriend TAG
Valami jó kis tag-et kerestem a blogra, így jutottam el a Bikira lányok egy régi bejegyzéséhez, ami megtetszett, így ki is töltettem párommal. Dőlt betűvel a megjegyzéseimet olvashatjátok, de nem volt szükség sokra.
kedd, március 25, 2014
Kedvenc: 2012 február
Régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, főleg azért, mert nem nagyon tudtam összeszedni, mi mindent kedveltem a hónapban. Végül ha nem is sok, de pár olyan, amiket tényleg szerettem.
szombat, március 22, 2014
Zsákmány: Tavaszi BornPrettyStore
Kivételesen időben kapcsoltam, és még a télen megrendeltem a BornPrettyStoreból a tavaszi és húsvéti dolgokat, így ma ide is értek.
szerda, március 19, 2014
Top 10 tavaszi körömlakk
Végre kitavaszodott, és a hangulatom is megjött a mindenféle pasztell és világos lakkokhoz, ami a havi zsákmányos bejegyzésen is erősen látszani fog. Szokás szerint öt lakkot már bemutattam, a többit pedig még nem. Ebben az eresztésben sajnos szerepelnek olyan lakkok is, amiket már nem lehet kapni, de azért remélem színek tekintetében így is hasznos lesz.
kedd, március 04, 2014
Körömlakk: 2014 február
Áh, milyen szép hosszú körmeim voltak, még hó elején. Öröm volt a lakkozás, aztán hó végére a körmeim hosszával a lendület is elfogyott.
szombat, március 01, 2014
Zsákmány: 2014 február
A hó elején nagy ruha leárazások voltak az Auchanban, onnan beszereztem pár szükséges dolgot. Vettem egy itthoni vékonyabb melegítőnadrágot, egy szívecskés zoknit, amit nem bírtam otthagyni, és két pólót. Nagy gardróbfrissítésben vagyok most, sok ruhát kiszelektáltam, amit ezer éve nem hordtam, vagy soha nem is volt még rajtam. Lesz majd még egy kör a kicsi-nagy témakörben.





