szombat, május 23, 2015

Állatkert

Mindig van egy-egy mumus bejegyzés, amit valami miatt csak húzok, halogatok, és nyúlik, mint a rétestészta, én meg nem akarom megírni. Na, ez a mai is ilyen, már több mint egy hónapja húzom-halasztom hogy elkészüljön, pedig akkor frissiben még sokkal könnyebb lett volna megírni, csak valahogy a képekkel nem jutottam dűlőre.


Talán a kedvenc részem rögtön a legelején a Japánkert volt, pont cseresznyevirágzáskor mentünk Április végén, és fenséges látvány volt. Mondjuk csak elég kis részt tudtunk bejárni az egészből, napok óta nem voltam túl jól, így csak addig mentünk, amíg erővel bírtam, az állatkerti rész szűk harmadát tudtuk nagyjából bejárni.



Még mindig Japánkert, erről hoztam a legtöbb képet.


A csodálatos hulló cseresznyeszirmok, amiket visz a kis folyó.


Rengeteg sok növényt fényképeztem, egyrészt mert nagyon-nagyon tetszenek, másrészt meg könnyebb őket fotózni, mint az állatokat, és a ketrecek, rácsok, hálók sem zavarnak be a gépnek.


Ő már a Koalaháznál volt, lilaakác, a koaláról nincs értelmes képem, pedig cuki volt nagyon.


Talán tukán lehetett, nem tudom mi ez, de pont megmutatta magát nekem, én meg lekaptam. Igen, tukán, google szerint is az.


Picike sisakos baziliszkusz, csodakék színben, eszméletlen ez a jószág.


Páva, nagy elegánsan és semmivel sem törődve mászkált az emberek között, végül felsétált az étterem teraszára.


Játszanak egymással az ormányos medvék.


Modellt állt nekem a strucc. Sokkal több mindent megnéztünk még, meg rengeteget fotóztam, de ezek a képek a jól sikerültek, és amik a kedvenceim.

Tervezzük még, hogy visszamegyünk, és végül részleteiben, de előbb-utóbb végignézzük az egészet, most a következő alkalomra a tervünk a Holnemvolt Park meglátogatása. Nagyon élveztem az itt töltött időt, nagyon jó móka volt.

Jártatok az Állatkertben, mióta átrendezték és kibővült? Mik a tapasztalataitok?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!