szerda, december 31, 2014

És ezzel bepótoltam az összes elmaradt tavalyi bejegyzést. Végtelenül büszke vagyok erre, még úgy is, hogy a januéri posztokkal is le vagyok maradva egy cseppet, a pótlások miatt főleg.


Minta Mánia - # 6 Ikat / Törzsi


kedd, december 30, 2014

Egyáltalán nem volt ötletem erre a fordulóra, és napokig nem is találtam semmit, ami megtetszett volna.

Decemberi körömkihívás Ünnepek - #7 Szilveszter éjszakája


Lassan a végére érek a decemberi posztok pótlásának, és jöhet a január, amivel így megint meg vagyok csúszva egy kicsit.

December színei - #6 Csillogó


hétfő, december 29, 2014

Még mindig nem végeztem teljesen a pótlással, lássuk hát most a hónap kedvenceit! Nem volt túl sok, valahogy beállt a reggeli rutinom teljesen alap, max barnás szemfestésre, hétvégén meg egyáltalán nem sminkelek.


2014 decemberi kedvenceim


péntek, december 26, 2014

Készültem pár hangulat- és pillanatképpel az idei Karácsonyról. 23.-án este feldíszítettem a fát:


Karácsony


csütörtök, december 25, 2014

Meguntam kicsit a karácsonyi manikűröket - ami nem csoda, tekintve hogy már a januárt tapossuk, mire végre sikerült megírni ezt a posztot -, így elég egyszerűre vettem a figurát, és egy arany fekete párosítással készültem nektek mára.


December színei - #5 Arany


szerda, december 24, 2014

A mai nap nem túl kegyes hozzám, sajnos ez a mani is elég rosszul sikerült, pedig sokáig tök jónak tűnt.


Nail Art Techniques - #6 Stained Glass


Én hagyománynak a karácsonyi édességeket, sütiket választottam, és egy nagyon egyszerű manikűrrel készültem hozzá.


Decemberi körömkihívás Ünnepek - #6 Karácsonyi hagyományok


kedd, december 23, 2014

Annyira semmi ötletem sincs erre a fordulóra, hogy nagyon-nagyon. Nincs hozzá passzoló nyomdalemezem, szabad kézzel meg egyáltalán nem bízok a sikerben.


Minta Mánia - #5 Norvég / Kötött


hétfő, december 22, 2014

Az volt az eredeti terv, hogy csinálok pár manikűrt, ahogy Mikulás alkalmából is csináltam párat, azonban a különböző kihívásokra annyi karácsonyi témájú manikűrt alkottam, hogy inkább csak azokat gyűjtöm most össze egy helyre.

Karácsonyi manikűrök


vasárnap, december 21, 2014

Ehhez a manikűrhöz meg se mutatom, mi adta az ötletet, mert köszönőviszonyban sincs a kettő... nagyon jó ötletnek tűnt a zöld alapon arany cirádás nyomdaminta, de én is béna voltam és a körmeim is bénácskák, így ez most nagyon nem jött össze.


December színei - #4 Zöld


szombat, december 20, 2014

Sokáig nem tudtam, mit is szeretnék csinálni erre a fordulóra, de aztán Pinteresten belefutottam egy olyan maniba, ami nekem nagyon-nagyon tetszik, Karácsonyos, dobozos, csomagolós, mégsem éreztem idevalónak.


Decemberi körömkihívás Ünnepek - #5 Csomagolópapír


péntek, december 19, 2014

Nálunk hagyományos Karácsonyi süti a töltött ostya, a püspökkenyér, a mézeskalács, a gesztenyés kifli. Most a mézeskalács és a töltött ostya receptjét hoztam el.



Karácsonyi sütik


csütörtök, december 18, 2014

Annyira nagyon nem volt időm blogolni - és erről azt hiszem még az elkövetkező sok pótlós posztban panaszkodni fogok. Most meg kapkodhatok visszamenőleg, hogy mennyi, de mennyi poszttal vagyok elmaradva, és előre is készülni kéne.



Flormar Passionate Dots - PD04, PD05 és PD06


szerda, december 17, 2014

Szerettem volna még Karácsonyi vonalon maradni ezzel a manikűrrel, ami azért is érthető, mert sokkal-sokkal az időpont után készítettem el a manit sajnos, és idén egyáltalán nem volt időm Karácsonyi manikat készíteni. Így bepótolom őket így Újév táján...


Minta Mánia - #4 Pöttyös / Csíkos


kedd, december 16, 2014

Hatalmas bocsi-hegyek a kimaradt sok-sok napért, igyekszem még idén bepótolni minden elmaradt bejegyzést. Nem akarom a jövő évet elmaradással kezdeni, úgyhogy kezdjük is el pótlást.


Decemberi körömkihívás Ünnepek - #4 Dekoráció


hétfő, december 15, 2014

Ez egy igen egyszerű technika, eszközigénye sem nagy, viszont kicsit koszolós.


Saran Wrap Step by Step


vasárnap, december 14, 2014

Nagy kedvenc technikám van ma a porondon, de sajnos nyomdalemez hiány miatt nem lett szép a végeredmény, pedig az ötlet nem volt rossz.



Nail Art Techniques - #5 Stamping Decals


Igyekeztem a Karácsony témánál is maradni, de az egyetlen ötletemet ellőttem pár napja, így ismét a Pinteresten kötöttem ki inspirációt keresni.



December színei - #3 Fehér


péntek, december 12, 2014

Pontosan ez a két körömlakk már nem kapható az Avon kínálatában, én azonban mégis úgy döntöttem, hogy megmutatom őket. Egyszerűen azért, mert ismerve az Avont, kétlem, hogy a jelenleg kapható két szín - más néven ugyan - de ne lenne pontosan ugyanez, vagy nagyon hasonló.



Avon Nailwear Pro - Gleaming Gold & Mercury Metal


csütörtök, december 11, 2014

Mikor tavaly karácsonyra megkaptam, egyből ez a sapka-sál szett lépett elő a kedvenc téli kiegészítőmmé.


Decemberi körömkihívás Ünnepek - #3 Kedvenc téli ruhadarab


szerda, december 10, 2014

Gőzerővel igyekszem pótolni az elmaradt bejegyzéseket, úgyhogy csapjunk is a lecsóba, és jöjjön most az Állatminta kihívásra készített manikűröm.



Minta Mánia - #3 Állatminta


kedd, december 09, 2014

Az a helyzet, hogy még csak meg sem tudom mondani, miért nincs időm blogolni, de valahogy napok telnek el anélkül, hogy idáig jutnék. Most meg kapkodhatok visszamenőleg, hogy mennyi, de mennyi poszttal vagyok elmaradva, és előre is készülni kéne. Bocsássatok meg a ragtapaszért a képeken, elvágtam a kezem sajnos.



Flormar Passionate Dots - PD01, PD02 és PD03


hétfő, december 08, 2014

Egyik  utolsó körös Avonos ámokfutásomon szereztem be, úgy éreztem, nekem valamit ki KELL próbálnom ebből a kollekcióból (is). Vigyázat, sok képet tartalmaz a bejegyzés!

Előre lelövöm a poént, megérte az árát.



Avon Speeddry+ 30 - Fast Time Teal


vasárnap, december 07, 2014

Ez a két forduló csak nálam torlódott fel ennyire, mivel az első kör nálam nem fért be a hónap legelejére.


December színei - #2 Piros


szombat, december 06, 2014

Eléggé túlvállaltam magam Decemberre, amit jól jelez az is, hogy el vagyok csúszva a posztokkal. Igyekszem utolérni magam, amilyen gyorsan csak tudom.


Decemberi körömkihívás Ünnepek - #2 Télapó és segítői


péntek, december 05, 2014

Néhány gyors és egyszerű téli és Mikulás váró manikűr, ismét Pinteresten inspirálódtam és találtam nagyon jó ötleteket, amiket megvalósítottam.
Sajnos kicsit megcsúsztam vele, így nem lett kész Mikulásra, de azt hiszem ezek a manik még bőven aktuálisak így a tél elején és karácsony előtt.
A tovább után 4 manikűr és rengeteg kép, vigyázat!


Télapó manik


csütörtök, december 04, 2014

Kicsit elkéstem ezzel a manival, ugyanis későn találtam rá a kihívásra, de nem akartam kihagyni, így visszamenőlegesen dolgoztam kicsit, remélem, még belefér.


December színei - #1 Ezüst


szerda, december 03, 2014

Mivel még soha nem csináltam ilyen manikűrt, úgy döntöttem, hogy a klasszikus sötét verzióval fogok megpróbálkozni, az úgyis jobban illik az évszakhoz, mint a pasztell társa.


Nail Art Techniques - #4 Galaxy


Tulajdonképpen a mai téma miatt neveztem be erre a kihívásra, mert megláttam Lexánál ezt a manikűrt, és tudtam, hogy én ezt bizony meg akarom csinálni, és itt van rá a tökéletes alkalom.


Minta Mánia - #2 Kockás / Pulcsi


kedd, december 02, 2014

Átmenetes alapra ragasztottam vizes matricákat. Ez az Essence lakk nem a legtutibb bármiféle technikához, nagyon híg, vizes és nem eléggé pigmentált, az átmenetnél is csalnom kellett, és ecsettel kicsit ráerősíteni a színre.


Decemberi körömkihívás Ünnepek - #1 Téli csodaország


hétfő, december 01, 2014

Nem ezt a bejegyzést akartam közzétenni, de betegen és kedvetlenül vagyok itthon, úgyhogy magamnak kedélyjavítónak is ezzel készülök mára. A kérdéssort Biánál találtam.

1. Mi a kedvenc karácsonyi filmed?
A Grincs, mert imádom a meséket, imádom Jim Carreyt, és az egész sztori is nagyon tetszik.


Christmas TAG