csütörtök, január 30, 2014

Nem sok mindent vettem a hónapban, de megjött a BornPrettyStore rendelésem.


Zsákmány: 2014 január


hétfő, január 27, 2014

Nem felejtkeztem el róla, de csak most tudom megmutatni, mert a rendelés fele az nem érkezett meg időben, csak most, egy katalógussal később. Az ok, hogy akkor miért nem mutattam be az egyik felét akkor, a mostani rendeléssel meg a másik felét, az az, hogy összesen 2 db-ot rendeltem, a januári katalógusból meg semmit.


Zsákmány: Avon 2013/17


péntek, január 24, 2014

Kitapasztalgattam a Karácsonyra kapott palettát, és igen jó véleménnyel vagyok róla.
Számomra hétköznapokra könnyen hordható színeket tartalmaz, bár kevéssé mondanám nude palettának. Inkább az arany és bronz dominál benne, néhány highlighter és kontúr színnel megbolondítva.


Teszt: Miss Rose szemhéjfesték paletta - 02


kedd, január 21, 2014

Az otthonról elköltözésem következtében a sminkasztalkám berendezése is átalakult, köszönhetően annak, hogy most már csak az én sminkcuccaim vannak benne. Ez üdvös változás volt, mert már sehogy sem fértem el a fél asztalkában.


Tárolás: Sminkasztalka


szombat, január 18, 2014

Ez most épp nagyon aktuális, mivel az eredetileg szánt bejegyzés megírását addig halogattam, hogy nem készülnék el vele időre... és amúgy is épp van más dolgom is. Szóval most következzen ez, és ígérem, nem marad el a másik sem... csak majd egy másik időpontban csinálom meg. A TAG-et LakkomLakkom Edinánál olvastam először.


Tag: A halogató beauty blogger tag


szerda, január 15, 2014

Az utolsó adag a lakk-gyűjteményemből. A barack és korall kategória maradt utoljára, elég hálás szín a készletemben. Nincs olyan nagyon sok darab (mint kék meg lila), de a készlet nagy részét bemutattam már.


Gyűjtemény: Barack és korall lakkok


vasárnap, január 12, 2014

Még Ani hatására vettem meg a szettet, és sokat segített a körmeim állapotán. Azt hiszem, ezzel mindent le is lövök előre, de hát sok helyen olvashattaok már erről, nem meglepő a végeredmény.


Teszt: Japán manikűr


csütörtök, január 09, 2014

A legszűkebb és a legkevesebbet használt kategória. Úgy tűnik, még nem nagyon szoktam meg ezeket a különleges lakkokat, pedig tetszenek, és úgy gondolom, nem is állnak rosszul.


Gyűjtemény: Fekete, fehér, duokróm és holo lakkok


hétfő, január 06, 2014

Azt hiszem, úgy is lehetne hívni ezt a bejegyzés-típust, hogy mik azok, amiket a hónapban használtam. Ez pedig megadja nekem azt a szabadságot, hogy szerepelhet a rovatban egy termék többször, bár azt megpróbálom elkerülni, hogy hónapról hónapra ugyanazok ismétlődjenek. A decemberi adag a jól bevált kedvencekről szólt, jó lenne idén újítani kicsit a rutinomon.


Kedvenc: 2013 december


péntek, január 03, 2014

A hónap termése, mióta elárulták a nagy titkot, hogyan lehet gyorsan lakkozni, látványosan megnövekedett a havi lakkozásaim száma.


Körömlakk: 2013 december