péntek, október 24, 2014

Moyra Sand Effect - No.854, No.855 és No.856

Három igencsak sötét lakkot mutatok be ma, már igencsak készülődünk velük a télre. Most, mikor a posztot írom, az időjárás is esős, szeles, borongós és hűvös, így akár megalapozottnak is vehetjük ezeket a színeket.


A szokásos Moyra üvegcsében 12 ml lakk található, az ecset teljesen hagyományos. A lakkok közepesen sűrűek, a legszebb fedést egy vékony és egy közepesen vastag réteg alkalmazásával lehet elérni. Homoklakkokhoz híven gyorsan száradnak, és csak pár nap után pattognak.

No.854: Ő az a szín, amit én csak éjkéknek hívok. Egészen sötét, már-már feketébe hajlik, mégis megvan a királykék világítása. Olyan színe van, mint az égnek, alig valamivel naplemente után, mikor még nem bársonyfekete. Biztosan kitaláltátok már, hogy nagyon tetszik.


No.855: Én ilyennek képzelem a metál szürkét, homoklakkban. Sötétebb alapban fényes acél színű csillámok ragyognak.


No.866: Most nagyon bánom, hogy nem tudok makrózni, pedig ez a lakk megérdemelné. A fekete alapszínben barna és vörös csillámok játszanak, amik sajnos ezen a képen teljesen eltűnnek. Élőben szép és izgalmas ez a lakk, nem tisztán fekete, hanem kicsit barnás beütése van.


A Moyra üzletében és sok standon is kaphatóak.

Szeretitek a Moyra lakkjait?

2 megjegyzés:

  1. Mindhárom tetszik, de most talán a fekete a legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg szép, élőben egészen különleges volt :)

      Törlés


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!