csütörtök, augusztus 28, 2014

Ecsetmosás

Én a létező legegyszerűbb módszert használom az ecseteim tisztítására, amit most meg is mutatok nektek.



Szükség lesz papírtörlőre, gyógyszertári sebbenzinre, egy tálkára, amibe önthetjük és a koszos ecsetekre.



Előkészülünk: vastag rétegben leterítjük a papírtörlőt, és magunk elé veszünk néhány letépett darabot. Egy adag sebbenzint beleöntünk a tálkába, és kezdhetjük is.



A legkevésbé koszos ecsettől haladunk a legkoszosabb felé. Fogjuk az ecsetünket, belemártjuk a folyadékba, majd akármilyen mozdulatokkal elkezdjük használni. Érdemes olyan mozdulatokat használni, amikkel az ecset alapjáraton is találkozik. Például a tusecsetet körkörös mozdulatokkal pucolom, ahogy a tust is felveszem vele. A lényeg, hogy jól dörzsölgessük és használjuk a tál alján, hogy kijöjjön belőle mindenfélre maradvány, ami benne ragadt.



A tiszta ecsetből kinyomkodjuk a felszívott sebbenzint, és a maradék festéket és sebbenzint alaposan beletörölgetjük a kirakott papírtörlőbe. Mikor már a törlőn sem marad festéknyom, ami távozna az ecsetből, akkor a vastag kupacra fektetjük száradni, miután a szőreit alaphelyzetbe egyengettük.


Érdemes a sebbenzint néha cserélni, amikor már nagyon koszos.



Kész is. Nekem nem volt itthon elég sebbenzinem, hogy a púder- és pirosító ecsetemet is ki tudjam pucolni, azok a nagy fejük miatt nagyon sok benzint felszívnak. (De vettem, így végül azok is tiszták.) Nem használok sok ecsetet, így a művelet nagyjából negyed óráig tartott.

Hogy tisztítjátok az ecseteiteket?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!