péntek, november 21, 2014

Flormar Black Dot - BD04 és BD05

A ma bemutatásra kerülő Flormar kollekció nagy újdonság volt tavaly nyár környékén, maga a kollekció a 'mákos lakkok' becenévre hallgat. Az utolsó két színt hoztam mára, ez pedig két világoskék, a hajtás után fény derül rá, van-e különbség köztük.



A szokásos Flormar üveget kapjuk, az elkeskenyedő tetejével, és hosszú, vékony kupakjával. A kupak most épp fehér színű. Tárolása nehézkes, de még épp befér a kisebbik Alex fiókba állva, így kevésbé problémás. Az üvegcse 11 ml lakkot rejt magában, az ecsete a hagyományos fajta. A glitterek miatt a felszíne egy kicsit egyenetlen, így fedőlakkot mindenképpen ajánlok rá, bár a képeken nincs rajtam.


Mutató- és gyűrűs ujjamon a BD04, középső és kisujjamon pedig a BD05. Ha nagyon nézem, van különbség a két lakk között, de bevallom hősiesen, én nem adtam volna ki egy kollekción belül ezt a kettőt... és nem is mondom, hogy érdemes megvenni mindkettőt, mert szerintem ha nem egymás mellett vannak, nem lehet látni a különbséget (még így sem igazán).

BD04: Kicsit élénkebb világoskék, nefelejcskék. Ebben a lakkban nem kellett keresgetni a nagyobb glittereket sem, csak az elhelyezgetésükre kellett odafigyelni. Azonban ő is megfolyik, és nem lehet vékonyan kenni, a lakk állaga pedig közepesen sűrű.




BD05: Talán egy leheletnyibb szürkésebb, fakóbb lakk, majdnem farmer-kék. Borzasztóan folyós, és nagyon átlátszó. Két rétegben már a 'jelly' finishének megfelelően fed, azonban lakkozni vele egy rémálom. A nagyobb hatszögletű glittereket nagyon igazgatni kell, meg vadászni, és maga a lakk hajlamos lefolyni a körmökről. Arról ne is álmodjunk, hogy vékony rétegben fel lehet kenni, viszont így is nagyon gyorsan szárad.




A lakkok darabja 690 Ft.-, és kaphatóak a Flormar standokon, illetve webshopban is. A minőségükkel semmi gond nincs, bár macerásak felkenni és lemosni, de ennyiért szerintem nagyon megérik azoknak, akik szeretik a különleges, glitteres effekteket.

Van ebből a kollekcióból lakkotok? Terveztek venni?

2 megjegyzés:

  1. Mindkettő tetszik, és azért látni egy árnyalatnyi különbséget köztük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy árnyalatnyi különbséget én is látok köztük, de túlzásnak érzem ezt a kettőt így egy 5 db-os kollekcióban kiadni :)

      Törlés


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!