kedd, április 14, 2015

Fogyóban volt az Astor gyorsszárítós fedőlakkom, úgyhogy beszaladtam a Tescóba, hogy nekem fedőlakk kell! Három új darabbal távoztam, ezzel akkorára nőtt a fedőlakk(ként használható) lakkjaim száma, hogy azonnal tudtam, kapni fognak egy önálló bejegyzést.

Jó-jó, oké, nyolc darab lehet nem is sok, de hogy egy posztnyi lakkot kitesznek, ebben teljesen biztos vagyok. Van amit már újravettem (khmm, zöld Astor, khmm), van, amit szeretnék, és van, amit nem is fogok.


Miss Sporty Turbo Dry Top Coat: ez a lakk annak ellenére keltette fel a figyelmemet, hogy azt olvastam róla, hajlamos elszínezni a világos lakkokat. Nálam ez nem fordult elő, de bevallom, nyomdázáshoz ezért még nem mertem használni, a több réteg miatt. Az állaga nagyon jó, tényleg gyorsan szárad, én megszerettem. Majd egyszer összeszedem a bátorságomat, és nyomdázáshoz is kipróbálom. (Körömmargarétán régi nyomdázást sokszor áthúzva elkent, precízen dolgozva azonban nem. És nálam nem színezte be a neonsárga lakkot.)
Flormar - Quick Dry Extra Shine: ennek a lakknak egy egész bejegyzést szenteltem, de ebből a posztból sem maradhatott ki. Azóta a kapcsolatunk némileg javult, bár a kedvenceim közé nem került be. A száradással mostanság nem volt problémám, és mióta úgy lakkozok vele (is), hogy az ecsetet nem érintem a körmömhöz, csak a lakkcsöppet igazgatom vele, azóta nem marja fel az alatta lévő lakkot sem. Nyomdázáshoz azonban így sem alkalmas.


Moyra Gyorsszárító Fedőlakk: vizes állagú lakk, nyomdázáshoz is használom, nagyon szeretem, egyetlen (elég nagy) baja van, hogy összehúzza az alatta lévő lakkot száradásnál. A körömvégekre kent lezáró lakkcsík viszont tökéletesen megoldja a problémát.
Astor 3 in 1 Strengthener: Astor Power3 Alapozó- és Fedőlakk: azért írtam le a magyar nevét is, hogy értsétek, miért is próbáltam ki fedőlakkként is. Jelentem, nem kellett volna. Körömerősítős lakknak zseniális, nagyon szeretem, fedőlakknak azonban nem szárad meg egyhamar, így nálam annak nem vált be.


Astor Pro Manicure - Already Dry!: egyik kedvenc nyomdázáshoz is alkalmas fedőlakkom, ő az a darab, amit már újra is vettem, pedig ez nagy szó, jelenleg is van vagy 10 fedőlakk felírva a kívánságlistámra, kipróbálásra. Gyorsan és kevés mozdulattal kell vele dolgozni, mert egyébként ez is elkeni a nyomdázást, de ezen kívül semmi bajom nincs vele. A legeslegvége besűrűsödött nálam, és így már buborékosra szárad, lakkhigító megoldotta a gondot.
Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat: szintén alkalmas nyomdázáshoz fedőlakknak, de nem szárad olyan szép fényesre, és nem is annyira gyorsan, mint az Astor. Rétegek közé szoktam elhasználni, mert amúgy nagyon jó kis darab.


Essence Studio Nails Better Than Gel Nails - Top Sealer: a híres Essence BTGN fedőlakk, az enyémben nagyon kevés van már, és besűrűsödött. Hamar és fényesre szárad, nyomdázáshoz nem alkalmas. Azóta vannak már sokkal jobb fedőlakkjaim, nem fogom újravenni. Árkategóriájában azonban remek kis darab.
Astor Pro Manicure - Be Brilliant!: nyomdázáshoz szintén nem alkalmas, mert elkeni, azonban nagyon szeretem minden másra. Csak azért nem akarom újra venni, mert feleslegesnek érzek több fedőlakkot is egyszerre használni, ez azonban elég gyenge érv, lehet még lesz utánpótlás belőle. Nem szárad annyira gyorsan, mint a zöld párja, de még így is gyors és csodás fénye van.

Ti milyen fedőlakko(ka)t használtok? Ezek közül ismeritek valamelyiket? Ajánlotok valamit kipróbálásra?

2 megjegyzés:

  1. Én az essence quick dry fedőlakkját használom már vagy egy éve, és nagyon szeretem. Eddig 2x vettem újra, és ahogy azt kitapasztalgattam,még a nyomdázást sem keni el. ( mindig csak egyszer és vastagon húzom át vele a kész művet és aztán 5 percen belül meg is szárad) de ez a gyűjtemény *-* Omg. Nagyon szépek, az astorhoz pedig lehet hogy meghoztad a kedvem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az Essence most ezennel felvándorolt a kívánságlistámra, köszönöm a tippet! Hát igen, a gyűjtőszenvedélyem mindenben és a legváratlanabb helyeken is képes megmutatkozni :D Azóta beszereztem még két fedőlakkot, így már gyűlik az anyag a következő ilyen bejegyzéshez :D A zöld Astor tényleg nagyon-nagyon jó, így melegen ajánlom kipróbálásra :)

      Törlés


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!