csütörtök, március 19, 2015

Nail That Technique Challenge - #7 Negative Space

Az ötletet nagyon hamar megtaláltam Lexánál ehhez a manikűrhöz, de valahogy a megvalósítást csak húztam-halasztottam. Ma megembereltem magam, és nem is volt annyira bonyolult, bár az enyém kivitelezésileg meg sem közelíti az eredetit.



Nagyon jó ez a kihívás, mert olyan technikák kipróbálására vesz rá, amiket magamtól nem biztos, hogy bevállaltam volna. Abban is nagyon jó, hogy egy-egy technikánál addig túrom az inspirációs oldalakat, főleg a Pinterestet, amíg meg nem találom a nekem tetszőt, ami néha nem is olyan egyszerű. Például sokáig ez a technika sem tetszett, nem az én világom a kocka, levágott geometrikus formák.



Be kéne szereznem egy egy rétegben tökéletesen fedő halványrózsaszín lakkot, ötlet valaki? Ez a Catrice lakk amit használtam, margarétán még úgy nézett ki, hogy normálisan fed két rétegben, és épp jól kitaláltam, hogy ha gyorsan kenem egymásra a két réteget, akkor le tudom húzni úgy a celluxot, hogy éles marad a határvonal. Én kis naív, bár azért rosszabb is lehetett volna.


A lakk két rétegben ennyire fed, amennyire látszik, és még el is folydogált a körömágyamra. A cellux határvonala mondjuk tényleg elég kevés utánigazítást igényelt. Végül Astor lakkokkal felpöttyöztem a virágokat, egy kis zölddel leveleket rajzoltam melléjük, és az új Moyra fedőlakkommal zártam a manikűrt.


Összességében tetszik és elégedett vagyok vele, még ha látom is, hogy technikailag igencsak van hova fejlődnöm. És miéééért lapult ki a gyűrűsujjamon a köröm? (A kisujjamon csak ennyire megfolyt a lakk.)

Felhasznált lakkok és kellékek:
Astor 3 in 1 Strengthener
Catrice Hidden World - C02 Walk On Air
Astor Fash'n Studio - 107 (sárga)
Astor Fash'n Studio - 085 (pink)
Astor Fash'n Studio - 108 (narancssárga)
Astor Fashion Studio - 134 (pasztell lila)
Avon Nailwear Pro+ - Garden Green
Moyra Top Coat Fast Dry
Essence kétvégű pontozó
Cellux

Látni a csupasz körmeimet ebben a manikűrben? Ti hordanátok?

4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a technika, lehet én is kipróbálom :) Szuper lett a manikűr!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Bonyolultnak tűnik, de egyáltalán nem volt nehéz, szerintem bátran kísérletezz vele!

      Törlés


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!