csütörtök, június 18, 2015

2015 Summer Nail art Challenge - #2 Beach themed

Elég hamar beugrott, hogy én bizony a tenger színű MaxFactor lakkomat szeretném használni ebben a fordulóban, innen pedig adta magát, hogy tengerpartos manikűrt készítsek.



A következő pár hétben egy nap késéssel fogok jelentkezni ezzel a kihívással, mivel a másik, amiben részt veszek is pont szerdánként van. Így ez, mint második elvállalt, került egy nappal hátrébb a naptáramban.



A manikűr végtelenül egyszerűen készült, az alaplakk felkenése után fedőlakkal fényt adtam az egésznek, majd a homok színű homoklakk saját ecsetével megfestettem a francia végre emlékeztető, tenger nyaldosta partszakaszt. A gyűrűs ujjam egészen megkapta a tenger által színezett homok hatást, a középső ujjamra pedig tengerben játszadozó halacskák kerültek. Ezt az egyetlen ujjamat átkentem egy következő réteg fedőlakkal, majd minden homokos részt áthúztam még egyszer, hogy a színe igazán élénk legyen. Már csak a száradást kellett megvárnom.




Felhasznált lakkok és kellékek:
Eveline 8w1 Total Action
MaxFactor Max Effect - 14 Dazzling Blue
Astor Pro Manicure - Be Brilliant!
Moyra Sugar Sand - No.863 Closer
Essence Nail Art Stampy Polish - 001 Stamp Me! White
MoYou Sailor 05 plate

Eszetekbe jut erről a megoldásról a 'strand' mint téma?



2 megjegyzés:


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!