csütörtök, február 19, 2015

Nail That Technique Challenge - #3 Sheer base

Hú, nagyon sokáig nagyon nem volt semmi ötletem ehhez a fordulóhoz. A problémát nehezítette, hogy egyetlen kifejezetten sheer lakkom sincs, és a gyengén fedőket is kiszelektáltam már rég, utálok felkenni 4 vagy több réteget, és ezek a lakkok sokszor még így sem érnek el teljes fedést.


Végül ismét a Pinterest sietett a megmentésemre, és kiszúrtam magamnak EZT a manikűrt. Nem vágom be a képet, mert végül köszönő viszonyban sincs az elkészült mani az ihletadóval.
Hiába lett meg egy ötlet, az egész nem akart összeállni a fejemben, főleg nem alap sheer lakk híján. Több napi próbálgatás után találtam egy jónak minősített darabot. Úgy ítéltem, hogy ez a L'oreal lakk egy rétegben még elég szegényesen fed, de azért látszik aminek látszania kell.



Végül kitaláltam a virágos díszítést is, így az én  verzióm az eredeti feketéhez képest meg aztán főleg egy kis vidám, tavaszi alkotás lett. Szeretem ezeket a pöttyözött virágokat, sokat rajzolok is ilyet, így most is ebben az irányban indultam el, és a zöld szárakat is csak egy vékony hegyű pontozóval húzogattam meg, mintha rajzlap lenne a körmöm, én meg 4-5 éves.


Menet közben pedig az is megállapítást nyert, hogy igenis remeg a kezem - egy megerőltető ablakpucolós nap estéjén legalábbis mindenképpen. Nem a kedvenc nehezítő körülményem így lakkozni és rajzolni, Mucukámat az ölemben sokkal jobban szeretem, ha már a kihívásoknál tartunk.



Felhasznált lakkok és kellékek:
Astor 3 in 1 Strengthener
L'oreal - 209 Ingenuous Rose
Lovely Retro Style - Nr 1 (lila)
Astor Fash'n Studio - 107 (sárga)
Avon Nailwear Pro+ - Garden Green
Astor Pro Manicure - Already Dry!
Essence kétvégű pontozó

Mit gondoltok, mennyire fér bele a technikai korlátokba az elkészült mű?


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!